És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.
Az Örökkévaló iránti hűségében fájdalmas szívét felvitte a Mórija hegyére, a legdrágábbat feltette az oltárra, és mielőtt tüzet gyújtott volna kinyújtotta kezét, hogy levágja fiát.
De Isten kiáltással közbeszólt: „Én magamra esküszöm, mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak téged..."
Semmi sincs véletlenül. Minden Isten rendezése. Így ez a történet -a maga megbotránkoztató kezdetével és csodálatos végével- túlmutat önmagán. Az Örökkévaló Isten itt magáról beszél. Atyai szeretetének kibeszélhetetlen titkát rejtette el ebben a történetben , hogy az idők teljességében lelepleződjék és tündököljön majd a Koponya hegyén.
Az Örökkévaló akkora szeretetet érzett az elveszett világ iránt, hogy fogta Egyetlenegyét, akit szeretett, akiben gyönyörködött, és kinek a kezébe adott mindent, és fájdalmas szívvel, de felkísérte Mórija hegyre. Az elfogatás éjszakáján ő kötöztette meg, ő volt az, aki felfeszíttette a katonák által az oltárra, és ő helyezte rá a világ összes bűnét, az azt érdemlő átokkal, és ő oltotta ki szerelmes Fia életét.
Isten ezt Ábrahámtól nem kívánta, és senkitől sem kéri. Isten határozottan tiltotta, hogy zsidók embert áldozzanak. Ezt meghagyta magának, mikor az Isten- és Emberfiát a keresztre szegeztette.
Mivel a zsidóknak csak egy ősatyjuk van; Ábrahám, ezért Isten mint legalkalmasabb eszközön, az Ábrahám szívén keresztül vallott arról, hogy mire lesz képes atyai szeretetében.
Az Isten iránti hűség és szeretet legszebb példája ez a Bibliában. Nincs még egy ehhez hasonló történet, mely ennyire kifejezné az Isten iránti engedelmességet.
Isten elkérte az idős Ábrahámtól az egyetlen kincsét. Prófétai filmkockák sorozata következik . Isten nem azt kérte tőle, hogy küldje el magától a pusztába, egy tömlő vízzel, mint Izmáel esetében tette. Most azt kérte, hogy menjenek együtt, kettesben, egy hosszú úton, a Mórija hegyére, és közben ne forduljanak vissza.
Azt kérte, hogy kötözze meg fiát. Azt kérte, hogy ő maga tegye fel az oltárra. Azt kérte, hogy vegye a kést, és nézzen bele félelemtől megdermedt fia riadt tekintetébe. Azt kérte hogy hallgassa végig fia könyörgését: „Hát megölsz Édesapám?” „Ugye ez nem igaz?”. Ábrahám pedig elszánt szívvel felemelte a kést. Nem látunk benne bizonytalanságot, nem fogta meg tétovázó gyengeség. Teljes erejéből készült lesújtani.
Látom az Atya elszánt arcát megmentésünk megszerzésére. Látom, hogy az Atya elkíséri Fiát az Olajfák hegyére. Jézus buzgón imádkozott, könyörgésében verítékei olyanok voltak mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. Jézus nem a kereszthalált akarta elkerülni, nem a szegek ütötte sebek fájdalmától félt. Ő egytől félt; az Atya el fogja taszítani magtól...
Hallom, amint visszavonhatatlanul közli Fiával, hogy nem kerülheti el az átkot, hiszen rajta lesznek a világ bűnei, és azok büntetését kell elszenvednie. Hallom, amint engedelmesen „igen”-t mond.
Majd látom hogy a Fiú hagyja magát megkötözni, megkorbácsolni és, (mint egykor Izsák a hátán vitte a fát) látom vinni a keresztet. Látom Jézus szemében Izsák kétségbeesett tekintetét: „Apu , ugye nem bántasz engem? Ugye nem ölsz meg.” Az Isten Fia kereste atyja szerető tekintetét. Helyette bosszúállást, átkos kárhoztatást látott!. Az Atya felemelt kezében nem volt számára irgalom.
Akkor Jézus a Dávid 22. zsoltárát idézve imádkozott és kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”
Vajon mi zajlott le Istenben mikor lesújtott a keresztre? Kutasd Ábrahám szívét, és jobban megérted.
József profétikus életútja kényszerítően utasítja figyelmünket a Messiás Jézus személyére...
A „Siló” szó jelentése nem ismeretes, de kezdettől fogva a Messiás személyére vonatkoztatták...
Mit jelent, hogy „leszállok, hogy megszabadítsam őt”? Azt, hogy személyesen veszem kezembe, és cselekszem! ...