És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.
És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.
Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára.
És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.
Mindannyiunk vágya, hogy meglássuk Istent! Sőt vele lakjunk!
Isten nem egy távoli mennyországra váltott meg, hanem a Vele egysátoros, egyszobás mennyországra.
Hogyan lehetséges a szent Istent egyáltalán látni, és majd arca látásában élni, miközben szentsége emésztő tűz a bűnös emberre nézve?
Isten maga készítette el azt a helyet, ahol majd Vele lakunk és örökre láthatjuk arcát!
Azt mondta: „Nézd, van nálam hely a számodra”. Ez az a hely, amit Isten készített; a kőszikla!
A hegynek nem bármelyik köve, hanem az a szikla, amit Isten kijelölt!
A kijelölt szikla: Jézus Messiás. Ő a hűséges, az Atya iránti engedelmességben végsőkig hű Szikla.
Ezt a kősziklát Isten nagypénteken meghasította. Akkor is hű maradt!
Mekkora ütés érhette, és mekkora fájdalmat érzett, hogy megrepedt, megnyílt, meghasadt! Kezén és lábán megnyíltak a sebhelyek. De a hátán is és oldalán is. Még az arcán is, mikor a Getsemanei kertben beletekintett a harag poharába, és verítékei olyanok voltak, mint a nagy vércseppek, amelyek a földre hullanak. „Éli, Éli, lamma sabaktáni” kiáltotta (idézve a prófétai zsoltárt /22:1/, hogy beteljesedjen az Írás), és meghalt.
Aki a sziklához jön, és engedelmesen reá áll, azt Isten belehelyezi a szikla belsejébe!
Senki sem tud saját erejéből a sziklába kerülni, csak akiket az Örökkévaló, az Atya belehelyez.
A Törvény megtartása által megérdemelhető mennyei örök élet megbukott ábránd! Mikor megjelenik az Örökkévaló dicsősége, megemészti az ábrándozót, ( erőlködőt), mert senki sem tudja a törvényt megtartani. Mikor Mózes a sziklából kitekintve az elvonuló dicsőség után nézett, nem is sejtette, hogy az igazi dicsőségét az Úr már megmutatta neki. Mikor az Örökkévaló a sziklával és a kezével befedezte Mózest, akkor ő többet élt át a látásnál, akkor benne pihent a Sziklában, az Isten dicsőségében! A meghasított Krisztus- szikla az Úr dicsőségének legtündöklőbb ragyogása. Sehol nem találkozik a bűnös ember oly valóságosan és fenségesen Isten dicsőségével, mint Krisztus sebeiben! A Szikla meghasítása nagyobb tett volt, mint a teremtés összes műve, és sehol a mindenségben, az időben, és az örökkévalóságba nem fénylett jobban és nem fénylhet jobban Isten dicsősége, szeretete, mint a keresztnél.
SZERETETT ZSIDÓ TESTVÉREIM, MINT A HÍVŐ ÁBRAHÁM FIAI
magatokat belehelyezni a Sziklába, és meglátjátok Isten dicsőségét!
A Biblia közbenjáró történetei, sőt a világ fennállása óta bárhol, bármilyen formában történt közbenjárások a nagypénteki Nagy Közbenjárásról beszélnek...
Ismét egy zúgolódás, Isten ellen és Mózes elen. Isten bűntetésül kígyókat küld a táborra. Temetik az aggot és csecsemőt, szülőt és gyermeket. A nép megáll Mózes előtt és így szólnak: vétkeztünk!...