A történet csodálatosan kiábrázolja Jézus isteni küldetését,
a megváltást!
Az Írás szerint a pusztai vándorlás folyamán a szomjas nép végre egy tóhoz érkezett. Belegázoltak a vízbe, de nem ihatták, mert keserű volt.
Zúgolódtak Mózes ellen. Isten mutatott Mózesnek egy fát. Mózes kivágta, és beledobta a vízbe, és a víz megédesedett.
A Szent írásban semmi sincs véletlenül;
Jézust látjuk itt, Isten legédesebb áldását.
Ez a tó, a keserű, múló, boldogtalan életünk jelképe. Ihatatlan, és a vége: halál. Zúgolódunk szívünk mélyén.
Így is maradt volna minden, ha Isten nem mutat egy fára, egy élő fára, amit lemetszett a törzséről, kivágott nagypénteken, a kereszten levágta magáról, pedig egy volt vele.
Belevetette bűneink és büntetésünk keserűségébe.
A kereszten magába szívta az édenkerti átkot: a kárhozatot is. Ő elveszett, de a mi vizünk megédesedett.
Máránk keserűsége véget ért, Jézusban kapott örökségünk az édes édeni örök élet!
A Biblia közbenjáró történetei, sőt a világ fennállása óta bárhol, bármilyen formában történt közbenjárások a nagypénteki Nagy Közbenjárásról beszélnek...
Ismét egy zúgolódás, Isten ellen és Mózes elen. Isten bűntetésül kígyókat küld a táborra. Temetik az aggot és csecsemőt, szülőt és gyermeket. A nép megáll Mózes előtt és így szólnak: vétkeztünk!...
Ha Dániel próféciáit őszintén vizsgálod az Örökkévaló jelenlétében teljes bizalommal rájössz, hogy a Názáreti Jézus a Messiás. Kilenc lépésre vagy az igazságtól...