És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
Az istenképűségnek egy érdekes vonatkozását találjuk itt. „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őket: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.
Tehát az ember itt abban is hasonlít Istenre, hogy az „ember” nevet két személyhez kapja: „embert” (egyes szám), továbbá „őt” (egyes szám), „férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (többes szám).
Tehát két személy alkotja az emberi lény kategóriát.
Ezt erősíti meg az a kijelentés, hogy „és lesznek ketten egy testté”, úgy hogy többé nem kettő, hanem egy.
Az ember istenképűségéből visszakövetkeztetve; Isten lényének egy csodálatos titkára mutat itt rá a szentíró. Arra ugyanis, hogy az egy Istenben számunkra elképzelhetetlen szeretetközösség létezik a személyek között. Annyira egy ez az egység, hogy ezt a Harmóniát egy lénynek ismerjük, és így is imádjuk. Ezt a csodálatos, szűk értelemben csak Istenre jellemző sajátosságot, illetve „képűséget” helyezte el Isten az emberben, a férfi és az asszony közösségében az „egy” testben.
A Harmóniában volt az Ige. Ez az Ige miközben tökéletesen megmaradt a Harmóniában, testet öltött és eljött közénk, mint Vőlegény, hogy eggyé legyen Menyasszonyával, velünk, megváltott népével – zsidóval és pogánnyal (akik hisznek Benne).
Azok a hívők, akik engedelmesség következtében egyek lettek vele, azokat az Isten a megváltás vérének tökéletes munkája által Krisztusban elrejtve beemeli az ő isteni felségébe és dicsőségébe, az önmaga Harmóniájába.